Live While We're Young

Nos,amint látható,most nem fejezetet hoztam,hanem a One direction legújabb klipjét,ami ma debütált az egész világon. A címe nem más,mint Live While We're Young(LWWY),bár gondolom,ezt a legtöbb directioner már időtlen idők óta tudja,és izgatottan várta szeptember 24.-ét. Ugyanis ez volt az eredeti,hivatalos megjelenése a videónak,azonban a dolog megváltozott. Én nem bánom :D Szerintem nagyon jó lett a klip: pörgős,bulizós,nyárias(ami így,a szeles és esős őszi időben kifejezetten jó nosztalgiázásnak),vizes,vicces :),szexiii(hiszen mi mást vártunk volna 5 baromi helyes,szívdöglesztő pasitól?),és az kifejezetten tetszik,hogy Zaynnek-mint személyes kedvencemnek-sok szólója van. Bár még nem nagyon látom át,hogy a dal hogy épül fel,ami kicsit zavaró,de egy-két lyrics videó után reméljük,rendben lesz a dolog :) Úgy érzem,ebben a klipben tényleg teljesen önmagukat tudták adni. Higgyétek el,nagyon-nagyon szeretem a What Makes You Beautifult,de abban egy kicsit úgy érzem-mivel akkortájt robbantak benne a zeneiparba és az volt az első klipjük-,hogy valamennyire visszafogják magukat,nem hülyülnek úgy,ahogy mondjuk egy videónaplóban láthatjuk. Oké,mondjuk a WMYB nem feltétlen az a hülyülős dal,de na...csak remélni tudom,értitek,mit próbálok kézzel-lábbal elmagyarázni Nektek :DD Visszatérve az új klipre: egyedül a dallama az,ami olyan...hát,nem nagy szám. Illetve,nem teljesen az én világom. Kicsit másra számítottam,talán ezért is érzek így. A klip feldobja az egészet,viszont most még nehezen tudom elképzelni,hogy klip nélkül,csak úgy simán meghallgassam a dalt,és lelkesen énekeljem nap mint nap a dal szövegét,mint ahogy az a WMYB-vel van. Bár könnyen lehet,hogy véleményem meg fog változni. Hiszen mikor először rákerestem az oly sokat emlegetett One directionre,és megnéztem a What Makes You Beautifult...hát,nem nagyon voltam tőle elragadtatva. Sőt,nem is tetszett(!). Aztán 1-2 héttel később újra megnéztem,és *lö megvilágosodás* : rájöttem,hogy ez egy remekmű! És miután megnéztem a fordításást,elolvadtam boldogságomban a gyönyörtől. Szóóval,még bármi lehet,de egyelőre úgy néz ki,hogy nálam a LWWY nem előzte meg a WMYB-t. Ettől független állat-király-baró lett, Directionereknek K-Ö-T-E-L-E-Z-Ő megnézni...bár gondolom,erre nem kell Titeket kényszerítenem! ;)


ITT NÉZHETITEK MEG!(nem tudtam betenni,sorry :S)

Most Ti jöttek! Nektek hogy tetszik? ;)

• 
  

1.fejezet- Nem várt meglepetés

Sziasztok!:))

Nagyon köszönöm a prológushoz érkezett kommenteket,remélem,az 1. fejezethez is fogok kapni*.* Én nem írok ki komment-határt,hogy csak x hozzászólás után hozok meg egy részt,mert...mert nem,és kész :DD az olyan,mintha rátok erőszakolnám,hogy muszáj kommentet írnotok. Mert nem muszáj,de én hihetetlenül örülök neki,úgyhogy,ha van rá időd és kedved,akár a chatbe,akár a fejezet alá,leírhatod a véleményedet. A következő fejezet pár nap múlva jön (L) Jó olvasást! :)) xx

-Itt vagyunk,a Grafton utcában,egy kisboltban,mely a Nelso nevet viseli-kezdtem a riportot,majd kinyitottam a zöld ajtót,és beléptem a kis helyiségbe.- Feltehetitek a kérdést: Miért egy boltba látogatunk el? Nos,azért,drága nézőink,mert a cukor ára hihetetlenül megnőtt;egyes helyeken akár 3 fontba is kerülhet egyetlenegy kilogramm! Ez igazán felháborító,hiszen pár héttel ezelőtt fele ennyit sem kellett fizetni ugyanennyi mennyiségért. Most a bolt pénztárosát,Mrs. Benettet interjúvolom meg,hogy mit gondol erről a hihetetlen árnövekedésről.

-Közelíts rá!-suttogta Cassie a kamerát tartó Abbie-nek.

-Mrs. Benett,ön szerint mi okozza a cukor nagy mértékű drágulását? Köze lehet ehhez a nemrégiben történt mezőgazdálkodó-lázadásának?-tettem fel kérdésemet az ősz hajú,idős pénztáros néninek,aki már válaszra nyitotta volna ajkait,azonban Cassie közbeszólt:

-Állj, állj, ÁLLJ! Abbie, kapcsold ki a kamerát! Ez egy hihetetlenül uncsi téma! Bella,nem tudom honnan vetted,hogy erről az iszonyúan érdekfeszítő témáról forgassunk,de ezt a riportot a világon senki sem fogja megnézni!-sóhajtotta,majd lerogyott a közelében lévő sámlira;így feleakkora sem volt,mint mi,akik álltunk.

-Szerintetek mégis melyik angol tinit érdekli,hogy a cukor drágult? Ha? Ez egy rohadt unalmas dolog,tudjátok. A retkes cukor senkit sem érdekel,fogjátok már föl! Anyám vásárol be,ő veszi meg a cukrot,az ő dolga,hogy mennyit kell fizetni a cukorért,engem meg hidegen tud hagyni az ára,enélkül is boldog életét élek. Cöhh…

-Tudod,Cassie,arra én is rájöttem,hogy nem ez lesz az év legjobb riportja. De ellentétben veletek,nekem legalább volt ötletem!-szóltam idegesen.

-Tudod,Bella-kezdte a szőke hajú lány magas hangon nyávogva. Engem próbált utánozni,miközben lassan felállt a sámliról. -Nem mi tehetünk arról,hogy Londonban 2 hete nem történik semmi!Egyáltalán,semmi! De holnapra meg kell csinálnunk a riportot! A rajongóink számítanak ránk!-kiáltotta.

A boltos néni hirtelen összerezzent; idegesen kapkodta a fejét közöttünk. Kezei tördelése elárulta idegességét és zavartságát. Szerintem nem szerette volna hallani a vitánkat, és ki szeretett volna minket küldeni, azonban nem tudott mit kezdeni 2 ordító tinédzserrel.

-Akkor miről forgassunk?-tette fel a kérdést Abbie. -Interjúvoljuk meg az egyik útszéli csövest? Vagy azt a féllábú labradort,aki most érkezett az Állatkertbe?

-A csövessel való interjú nem is rossz ötlet-viccelődtem,de ahogy ránéztem Cassie-re,tudtam,eddig tartott a türelme. Ééés…robban!

-Na,ne,lányok! Könyörgöm! Komolyan egy szerencsétlen koldust akartok a mindennapi életéről faggatni? Akkor már inkább a cukor…meg különben is: eddig olyan sok érdekes témáról készítettünk videót;ott van például a lány,aki eltűnt,de a mi segítségünkkel sikerült megtalálni;vagy a bohóc,akiről kiderült,hogy egy terrorista és segített a World Trade Center 2001. szeptember 11.-i lerombolásának tervében; vagy a pékségben dolgozó néni,aki ebédszünetben kirabolt egy bankot. És persze ne feledkezzünk meg a Robert Pattinsonnal,vagy a Justin Bieberrel készített interjúinkról. Annyi érdekes téma után nyomoztunk,megannyi érdekességet fedeztünk fel,és most meg holmi pitiáner cukorról szeretnék filmezni? Vagy egy koldust meginterjúvolni? Ezt nem hagyhatom! Oda lesz a hírnevünk!

Cassie szónoklata után csöndben és mozdulatlanul álltunk a kisboltban,és emésztettük a hallottakat. Igen,sok érdekes téma után kutattunk már. Az egész egy éve kezdődött. Mi hárman mindig is a legjobb barátnők voltunk. Persze,néha civakodtunk,de rendszerint hamar megoldottuk a köztünk levő problémákat. A tűzrőlpattant,magabiztos Cassie,az óvatos,segítőkész Abbie,és jó magam,a vakmerő,humoros Bella.  Sok közös tulajdonságunk van,de ami a legfontosabb: mindhárman iszonyúan kíváncsiak vagyunk. Mikor erre rádöbbentünk, nem haboztunk; eldöntöttük,hogy alapítunk egy triót,afféle nyomozó csapatot,akik a Londonban történő különös,nem mindennapi dolgok után nyomoznak. Egy éve csináltuk az első ilyen videót, és azóta minden csütörtökön feltöltünk egy érdekes témát feszegető riportot a honlapunkra. Bizony, honlapunk is van,igen sok rajongóval,akik izgatottan várják az új videókat. El is neveztük magunkat ABC triónak. Hogy miért ABC? A válasz nagyon egyszerű. A,mint Abbie,B,mint Bella és C,mint Cassie. A keresztnevünk kezdőbetűi adják nyomozócsapatunk nevét. A suliban nagy népszerűségnek örvendünk a triónknak köszönhetően. Azonban sokat kell dolgoznunk. Egy riport elkészítése nem egyszerű feladat: hétvégén kitaláljuk,miről szóljon a következő riport,aztán már hétfőn neki kezdünk a nyomozásnak(ha épp nyomozni kell),és dolgozunk,keresgélünk,egészen addig,amíg rá nem jövünk az igazságra,ami rendszerint szerdáig tart. Szerda délután Abbie megvágja a videót,a felesleges részeket kidobja,aztán este együtt nézzük meg a művünket,és csütörtök este feltesszük a weblapunkra. Ma azonban már szerda volt,és a riporttal sehogy sem álltunk. A nagy csendben csettintettem egyet,ugyanis egy remek ötlet pattant ki a fejemből.

-Megvan, lányok! Tudom, mit csinálunk! Igaz,holnapra már kéne a riport,de biztos vagyok benne,hogy addigra nem fogunk elkészülni. Így mi lenne,ha holnap este tartanánk egy twitcamet,és megkérdeznénk a rajongóinktól,hogy ők miről látnának szívesen videót?

Abbie megvakarta a fejét,majd azt mondta:

-Oké,én benne vagyok. Twitterre majd kiírjuk,hogy holnap este 7-kor twitcam,hogy minél többen nézzenek minket.

-Rendben,ez jó ötlet-mosolygott Cassie,és örültem,hogy tudtam valami használhatót mondani a mai nap folyamán,először.

Elköszöntünk Mrs. Bennettől(visszagondolva fura,hogy egy kisboltban egy idős hölgy füle hallatára tartottunk gyűlést,hiszen rajtunk,hármunkon kívül senki más nem volt eddig jelen egyetlen tanácskozásunkon sem,és ez így van jól),majd kiléptünk az utcára.

-Hány óra van?-kérdeztem.

-10. Hűha!-felelte Cassie.

-Hogy eltelt az idő!-csodálkozott Abbie is.

-Fázok-jelentettem ki. Azt hittem,valakit érdekelni fog. Tévedtem.

-Nem érünk rá fázni. Siessünk!-közelte Murray kisasszony,majd nagy léptekkel elindult az utca túloldalára.

 10 percig sétáltunk,néma csendben. Ugyan még csak szeptember 12.-ét írtunk,de már mindhárman nagyon kimerültek voltunk. A suli,mint valami energiavámpír,nagyon leszívott minket. A kevés alvás,a sok délutáni program pedig csak rátett a zombivá válásunkhoz. Épp egy gyéren kivilágított kisutcában ballagtunk,ahol a buckákkal teli járdán legfeljebb 2 ember fért el egymás mellett. Abbie és Cassie ment egymás mellett,én pedig mögöttük haladtam,mosolyogva,mivel egy régi,vicces sztori jutott az eszembe,ami vidámsággal töltött el.  Azonban a mosoly hamar lehervadt az arcomról,és félelemmé változott át,mikor hirtelen,a semmiből,fél méterre tőlem,leesett elém valami,majd hangosat csattanva széttört a hepe-hupás járdán. Iszonyúan megijedtem,a szívverésem ezerrel felgyorsult,a vérnyomásom az egekbe szökött,és egy óriásit sikítva kis fáziskéséssel gyorsan arrébb ugrottam.

-Bells,jól vagy?Mi történt?-siettek hátra a lányok. Arcukról aggodalom tükröződött. Az én testemet pedig a félelem,mint valami sátáni erő,járta át,ami remegésre késztetett.

-Nem…nem tudom-dadogtam,és még mindig nem tudtam felfogni,mi is történt pontosan.-Egyszer csak…csak leesett elém valami nagy,és kemény…én meg,én meg…-nyeltem,- nagyon-nagyon megijedtem és…elugrottam-magyaráztam levegő után kapkodva,miközben a sírás kerülgetett;hallottam,ahogy a vér az ereimben lüktet,hallottam szívem felgyorsult dobogását. A halál közeli élmény miatt teljes sokban voltam,összekuporodva guggoltam a szürke járdán,mint egy ártatlan,védtelen kisgyerek.

-Ki az a seggfej barom,aki este téglákat dobál le a tetőről?-kérdezte nem túl finoman Cassie,miután közelebb lépett  ijedtségünk forrásához,amiről megállapította,hogy egy tégla.

-Cass,nyugi,nyugi!-próbálta csitítgatni Abb az ideges lányt,miközben a hátamat  simogatta,és olykor-olykor a tető felé sandított,ahonnan a támadó ledobhatta a téglát.

-Inkább örüljünk annak,hogy nem talált el senkit ez a tégla,különben valaki közülünk már nem élne…

-Örüljünk,Abb?Örüljünk?Hát csak gratulálni tudok neked! Örüljünk? Örülsz,hogy majdnem meghaltunk?Ha? Neked mégis mennyi az agyi szinted? Tudod,ha ez eltalált volna valakit…

-…de nem talált el senkit,úgyhogy nincs nagy baj-nyögtem fel,és Cassie-ra néztem,aki forrongott a dühtől. Kimásztam Abbie óvó karjai közül,és közelebb mentem a téglához. Féltem,hogy ha hozzáérek,az őrült támadó ledob még egy téglát,vagy hogy a vörös építőanyagon egy gomb van,amihez ha hozzáérek,mind felrobbanunk,így inkább a cipőmmel-egy hirtelen mozdulattal-felfordítottam a majdnem halálos fegyvert. A téglához egy fehér papír volt celluxszal rögzítve, amin 3 vércsepp és 1 sor írás díszelgett:

„Ha megkerestek, meghaltok.”

-Te jó ég!-nyeltem nagyot,mire 2 barátnőm mellém lépett,és elolvasták a hanyag kézírást.

-Mi…mi ez?Ki szórakozik velünk?-kérdezte Cassie,és azt hiszem,életemben először hallottam a hangjában bizonytalanságot. A mindig magabiztos,talpraesett Cass bizonytalan volt,és félt. Ha ő félt,akkor képzelhetitek,hogy én mennyire be voltam tojva.

-És nézzétek…3 vércsepp. 3. Pont 3. Valaki,aki nagyon nem bír minket,tud rólunk. Tud a nyomozó csapatunkról. Tud az ABC trióról…-suttogtam idegesen,és a sírás kerülgetett,az elmúlt 5 percben már másodjára.

-Ne suttogj már!-szólt rám idegesen Abbie. Hátrafordultam,és körülnéztem a szűk,gyéren megvilágított utcában. Valaki tudta,hogy ma délután elmegyünk a kisboltba. És azt is tudta,hogy erre fogunk hazamenni. Nyilván nem az egyik főutcán akarta ránk,vagy elénk dobni a téglát,hiszen az egy forgalmas hely,és minél kevesebb ember tanúja a támadásnak,annál jobb. Ráadásul így,hogy egy lélek sem járt a sötét utcán(csak egy zacskót fújdogált a szél jobbra,aztán balra, jobbra,majd megint balra…),még ijesztőbb volt az egész. Kísérteties sötétség,a több méteres fák vészjósló árnyéka,már-már hátborzongató csönd,3 lány,3 vércsepp,egy tégla,egy halálos fenyegetés…brrr. A hideg rázott ki. Ez a rejtélyes üzenet…”ha megkerestek,meghaltok.”

-Szerintem arról van szó,hogy valaki nem akarja,hogy megkeressük,és róla forgassunk…-tanakodott Cassie.

-Én…én nem értem,hogy ezt hogy gondolták…honnan tudhatnánk,hogy kiről van szó?-kérdeztem döbbenten. És egyáltalán: most a trióra gondoltak? Vagy alapból,simán hármunkra? Vagy csak kettőnkre. Mondjuk,akkor nem 3 vércsepp lenne.

-Megölni biztos nem akartak minket,hiszen akkor nem kaptuk volna meg az üzenetet…-gondolkoztam hangosan.

-Khmm…legalábbis még nem akartak kinyírni minket. De ha megkeressük azt a bizonyos illetőt…bár még az is elképzelhető,hogy több emberről van szó…-Cassie egyik lábáról a másikra állt,miközben állát vakargatta. Szinte hallottam,ahogy az agytekervényei kattognak az őrült gondolkozásban.

-Szerintem tuti kamu az a 3 vércsepp. Csak festék. Vagy ketchup- reménykedtem.

-Lányok,szerintem erről ráérünk majd holnap,a suliban vagy egymásnál beszélni. Akkor,amikor világos van. Most az a legfontosabb,hogy lelépjünk innen,erről a hülye helyről-javasolta Abbie,és mindketten bólogatva egyetértettünk.

-Hé,de mi legyen a téglával?-kérdezte a szőke Cassie.

-Én hozzá nem nyúlok-ráztam meg a fejem,és ebben Abbs is egyetértett.

-Szerintem hagyjuk itt. Nem vesztünk vele túl sokat,ha nem visszük magunkkal-majd egymásba karolva,gyors tempóban elindultunk,és elhagytuk a helyszínt. Útközben nem beszélgettünk: szerintem mindhárman azon agyaltunk,hogy ki volt,és miért. Abban biztos voltam,hogy olyan személy dobta le a téglát,aki nagyon jól tud célozni. Nem akart minket megölni,legalábbis egyelőre még nem;csak megfenyegetni,figyelmeztetni szeretett volna minket. Egy elég durva módszerrel.

10 perc gyaloglás után elértük az utcánkat. Eddig is nagyon szerettem,de most különösképp örültem annak,hogy egy utcában lakunk: Abbie a szomszédom, Cassie pedig Abbie-ékkel szemben lakik,így egyrészt könnyen át tudunk egymáshoz ugrani,másrészt pedig ha sötétben megyünk haza,nem kell egyedül csatangolnunk London utcáin.

Miután köszöntem anyunak és apunak,akik a tv előtt ültek,felmentem a lépcsőn a szobámba,majd bedőltem az ágyamba,és-habár még csak fél 11 volt- azonnal elaludtam.